NFT-tanulmány I. – Az NFT-ről

I.1 Bevezető

Változó világunk talán egyik legnagyobb kihívása annak biztosítása, hogy pénzügyi intézményeink szabályozása lépést tartson a gyorsan változó, időről időre megújuló és új termékekkel bővülő pénzügyi piacokkal. Ezek közül valószínűleg a legjelentősebb kihívást a kriptovaluták (stabil, kiszámítható pénzügyi eszközökkel fedezett kriptofizetőeszközök) megjelenése jelentette, amelyet a stabil tokenek megjelenése tovább erősített. Valóban óriási kihívás lehet, hogy olyan fizetőeszközök jelennek meg a pénzügyi piacon, amelyek még alapszinten sincsenek szabályozva, miközben mögöttük olyan pénzügyi eszközök állnak, amelyek szabályozási fogalomrendszere évszázadokra nyúlik vissza. Alighogy a világ magához tért a kriptovaluták 2008 (kriptoeszközök, bitcoin) és 2015 (stablecoin) utáni népszerűségéből, és elkezdte szabályozni a kriptovalutákat, valamint az azokkal történő fizetést, elszámolást, adózást és nyomon követhetőséget, máris megjelentek a virtuális térben folytatott pénzügyi ügyletek új formái, az úgynevezett nem helyettesíthető tokenek. A pénzügyi piacok és szereplőik – természetesen a maguk módján – már tiltakozni kezdtek, és erőteljes ellenkampányt indítottak, mondván, hogy „a kripto semmit sem ér”¹ (Christine Lagarde, EKB), illetve hogy „a kripto maga is szerencsejáték-eszköz, amellyel bűncselekményeket lehet elkövetni”² (Warren Buffett, Berkshire Hathaway). Oroszország Swift-rendszerből való kizárásával, a kínai bankrendszer nemzeti és nemzetközi szigorításával, valamint számos embargó alatt álló ország (pl. Irak, Irán) azon igényével, hogy részt vegyen a nemzetközi pénzügyi piacokon, ezek a hangok azonban jelentéktelenné váltak a virtuális valuták globális terjedése szempontjából. Ezt a jelenséget alig értem, hiszen sokszor látható – és erre saját életemből is számos példát tudnék hozni –, hogy ha valamit megtiltanak, vagy valami, illetve valaki ellen kampányt folytatnak, az emberek annál inkább arra összpontosítanak; így például a kriptofizetőeszközök és a metaverzum³ térnyerésével a virtuális vagyontér fokozatosan egyre népszerűbbé válik. A kriptotőzsdék mellett ma már vannak NFT-tőzsdék, olyan legális pénzügyi intézmények, ahol a kriptovalutákat automatikusan FIAT-valutára váltják, valamint olyan elszámolóházak, mint az abu-dzabi MidChains⁴, ahol a beérkező kriptovaluták átváltása és bankrendszerbe való bevonása automatikusan történik. Ha a kriptovalutákat a MidChains kriptoelszámolási tőzsdén FIAT-valutára váltják, azok hivatalos, „forrásigazolt” jövedelemnek vagy bevételnek minősülnek az Emirates NBD-nél, az Emírségek egyik legnagyobb bankjánál, és minden további vizsgálat vagy forrásigazolási kérelem nélkül jóváírják őket a bankszámlákon. Emellett 2020-tól, de különösen 2022-től, más virtuális fizetőeszközök és más virtuális tőzsdéken folytatott kereskedés, valamint ezeknek a valós piaci pénzügyi műveletekbe való bevonása 2022 közepétől igen fontos szerepet játszik. Így jelennek meg sorra az NFT-elszámolóházak, a kriptohitelek és a kriptokötvények, mindenféle pénzügyi vagy tőkepiaci engedély, illetve felügyelet nélkül. A világ nagy országai – itt elsősorban Európa és a világ többi országa értendő – arról vitatkoznak, hogy a kripto fogalma lefedi-e a virtuális eszközök fogalmát, és pontosan hogyan szabályozhatók a digitális eszközök⁵, mit is jelentenek pontosan, arról viszont nem folyik vita, hogyan lehetne őket egységesen szabályozni. Eközben Dubajban és Hongkongban 2022-ben elindultak az első NFT-trustok, amelyek elsődleges és fő funkciója a virtuális eszközök valós eszközökké alakítása, a virtuális eszközök valós kereskedelembe való integrálása, az eszközök feletti tulajdonjog és a vagyoni jogok elkülönítése, és ezzel összhangban a láthatatlan pénz belsőleg láthatóvá tétele. Ez a konstrukció minden eddiginél súlyosabb kockázatot jelenthet a pénzügyi piacok számára, mind az eszközök szabályozása és felügyelete, mind – nem utolsósorban – az adózás tekintetében.

I.2 Az NFT-k és a trust-struktúra

Ebben a tanulmányban azt vizsgálom, mennyiben alkalmasak a trust (bizalmi vagyonkezelés) struktúrák arra, hogy jogilag megalapozott ügyleteket tegyenek lehetővé az úgynevezett nem helyettesíthető tokenekkel (NFT-kkel). Megkísérlem bemutatni, miért képes a trust-struktúra egyszerre kezelni virtuális és valós eszközöket. Igyekszem azt is elmagyarázni, hogyan teszi lehetővé egy nem helyettesíthető token a trust szerződő feleinek anonimitását, és hogyan lehet – akár adótervezési szempontból is – alkalmas egy jól működő trust kialakítására, amelyben a tulajdonosi jogokat a vagyonrendelő által kibocsátott és a trustba helyezett NFT-k határozzák meg. Mielőtt a struktúra mélyebb elemzésébe kezdenék, szeretnék tisztázni néhány fogalmat. Mit jelent pontosan a trust fogalma, honnan ered, és melyek a jellemzői?

I.2.1 A trust

Az Investopedia szerint a trust önálló és elkülönült jogokkal rendelkező jogalany, hasonlóan egy személyhez vagy társasághoz. A trustban az egyik fél, a vagyonrendelő (Trustor), feljogosít egy másik felet, a vagyonkezelőt (Trustee), hogy egy harmadik fél, a kedvezményezett (Beneficiary) javára vagyontárgyak vagy eszközök feletti jogcímet tartson és azokat kezelje⁶. A The Economic Times hasonló, de kissé tágabb meghatározást ad: a trust két fél közötti bizalmi (fiduciárius) jogviszony. Az egyik fél, a vagyonrendelő, egy meghatározott eszközre vagy vagyontárgyra vonatkozó jogot biztosít a másik félnek, a vagyonkezelőnek, egy harmadik fél, a kedvezményezett javára. A trust jogi védelmet nyújt a vagyonrendelő vagyonának. Biztosítja, hogy a vagyont kizárólag a vagyonkezelő kívánsága szerint osszák fel.⁷

Összefoglalva: a trust az egyetlen olyan jogi struktúra, amelyben a tulajdonos személye és a tulajdonjogból fakadó jogok elválnak egymástól. A tulajdonos a vagyonkezelő, aki a kezelt vagyon tulajdonosa, ugyanakkor a vagyonnak is saját, önálló jogi személyisége van. Ebből következően a vagyonkezelőnek mint a vagyon tulajdonosának saját jogai vannak a vagyon felett, ezek azonban sajátos módon korlátozottak, mivel a kezelt vagyon is jogi személyiséggel és az ehhez kapcsolódó jogokkal rendelkezik. Így egy sajátos jogi struktúra jön létre, amelynek központi eleme a kedvezményezett jogainak védelme. A vagyonkezelőt különleges kötelezettség terheli a kedvezményezettel szemben (jogi kötelezettség arra, hogy a vagyont annak javára kezelje, és amikor eljön az ideje, kiadja neki), míg magát a vagyont dologi jogi viszony fűzi a kedvezményezetthez, ami a struktúrát némileg bonyolulttá, ugyanakkor még kiszámíthatóbbá és kezelhetőbbé teszi.

A bonyolult, de jól kezelhető trust-struktúra mellett a trust hatalmas előnye, hogy a kezelt vagyon sem a hatóságok, sem a vagyonrendelő vagy a vagyonkezelő hitelezői által nem foglalható le és nem kobozható el. E védelmi képesség hagyományos gyökere a római jogi „actio fiduciae” elvben rejlik. Később a trust népszerűsége az angolszász területen nőtt, ahol a struktúra neve „USE” volt, amelyből többek között a „use” szavunk is származik (12. század). A mai fogalomhoz talán leginkább hasonló jogi szabályozások egyike a 15. századi Spanyolországból eredő fee tail volt. Ez a struktúra csaknem ugyanazt jelentette, és a legszemléletesebben írja le a trust máig fennmaradó védelmi funkcióját. Az angol common law-ban a fee tail vagy entail a trust egy okirattal vagy rendelkezéssel (settlement) létrehozott formája, amely korlátozza az ingatlanvagyon eladását vagy öröklését, megakadályozza, hogy a birtokban lévő bérlő a vagyont eladja, végrendeletileg hagyja vagy más módon elidegenítse, és ehelyett azt eredményezi, hogy a vagyon a törvény erejénél fogva automatikusan az alapító okiratban meghatározott örökösre szálljon.⁸ A jogintézmény céljának, rendeltetésének és máig ható történeti gyökereinek köszönhetően a trustvagyon sem a hatóságok, sem a hitelezők számára nem képezheti lefoglalási vagy elkobzási intézkedések alapját. Nem véletlen, hogy e struktúra népszerűsége az elmúlt néhány évben a világ minden részén dinamikusan nő, nem csupán a common law országokban.

A Britannica Lexikon szerint a trust az angolszász jogban olyan személyek közötti jogviszonyt jelent, amelyben az egyik félnek joga van a vagyon kezelésére, a másiknak pedig kiváltsága, hogy az adott vagyonból hasznot húzzon. A kontinentális jogrendszerekben nincs a trustnak pontos megfelelője.

Meg kell mondanom, hogy gyakorló jogászként, aki a kontinentális és az angolszász jogtudományt egyaránt ismeri, egyik meghatározást sem tartom igazán helytállónak, és a Britannica definíciója ráadásul ténybeli tévedéseket is tartalmaz. A trustok viszonylag régóta léteznek a kontinentális jogrendszerekben. Liechtensteinben a trust-struktúrák kínálta lehetőségeket már nagyon korán, a 20. század elején felismerték, de Olaszországban és Ausztriában is létrejöttek a trustra vonatkozó szabályozások az 1970-es és 1980-as években. Más európai országok, például Románia, Franciaország, Csehország és Magyarország⁹ – ahol a jogrendszer kontinentális alapokon nyugszik – a 21. század elején alakították ki saját bizalmi vagyonkezelési szabályaikat. Az az állítás tehát, hogy a kontinentális jogrendszer nem ismeri a trust fogalmát, és nincsenek rá megfelelő jogi eszközök, egyáltalán nem igaz. Más kérdés, hogy a kontinentális jogrendszerekben a vonatkozó bizalmi vagyonkezelési normák küzdenek a vagyonkezelő és a kedvezményezett közötti szerződéses hézaggal, valamint a kezelt vagyon és a kedvezményezett közötti dologi jogi (in rem) szabályokkal. A kontinentális jogrendszer számára az is nehézséget jelent, hogy kezelje a tulajdonos jogi személyisége és a vagyon közötti elválást; ezért lehet eltérő jogviszony a szerződő felek között, és nem feltétlenül a szerződő felek és a kezelt vagyon között. Azt a jogviszonyt, amelyben a tulajdonos jogi személyisége és a tulajdon tárgya elválik egymástól, és önálló jogi személyiséggel, valamint önálló adóalanyisággal jön létre, és amelyben a vagyon különleges célra történő felhasználása lényegében a vagyonkezelőtől függ, trustnak nevezzük. Az pedig, hogy kizárólag a vagyonkezelőnek lesz joga rendelkezni a kezelt vagyonnal, egyáltalán nem fedi a valóságot. Az angolszász jogrendszerben ez csaknem teljesen igaz, a kontinentális jogrendszerek azonban elismerik a tulajdonjog átruházásának nem teljes körű terjedelmét. Emiatt a vagyonrendelő, amikor a tulajdon tárgyát átruházza a vagyonkezelőre, bizonyos jogosítványokat megtarthat – korlátozott rendelkezési, használati vagy akár bizonyos hasznok szedésére vonatkozó jogot –, míg egyes vagyonkezelői jogosítványok a kedvezményezett, az al-kedvezményezett, vagy több vagyonrendelő esetén akár a vagyonrendelők együttes jóváhagyásához köthetők. A vagyonkezelő jogai tehát korlátozhatók, a kedvezményezett jogai pedig – a dologi jogokhoz hasonlóan – átruházhatók. Az angolszász és a kontinentális jogban egyaránt közös, hogy nemcsak a kedvezményezett jogai ruházhatók át és adhatók el adott esetben, hanem a kedvezményezett mint a szerződésben részt nem vevő fél is kicserélhető. A kedvezményezett cseréjéhez azonban a felek szerződéses akarata szükséges, és ez a forma a szerződés módosításához vezet, valamint új jogviszonyokat keletkeztet. A trust-struktúra képes elválasztani a tulajdonjogot a birtokláshoz fűződő jogoktól, és ha csupán a jogosultak személye változik, a struktúra alkalmas lehet arra, hogy a jogviszonyban ténylegesen megjelenő személyek mögött álló, láthatatlan személyeket is magába foglalja.

I.2.2 A nem helyettesíthető token

Ha nem a szakirodalomból próbálunk tájékozódni, azt mondhatjuk, hogy az NFT (nem helyettesíthető token) olyan, a blokkláncba ágyazott token, amely egyedi azonosítóval rendelkezik, vagyis egyedi és megismételhetetlen, és oly módon védett, hogy lemásolható ugyan, de a másolat már nem rendelkezik ezzel az egyedi azonosítóval¹⁰. A token célja, hogy a konkrét digitális adatot és annak metaadatait rögzítse a tokenláncban, ezáltal téve az NFT-t egyedivé és megismételhetetlenné. A blokkláncok működéséből adódóan mind az adatok, mind a metaadatok kriptográfiai védelem alatt állnak: megtekinthetők, de nem módosíthatók, és nem lehet hozzájuk férni. A metaadatok az NFT-hez kapcsolódó digitális objektumokra vonatkozó további információkat tartalmaznak. Ilyen információ például a műalkotás címe, alkotója, dátuma, leírása, műfaja vagy mérete. Ezek az információk segítenek megállapítani az NFT-k értékét és egyediségét, valamint azonosítani és nyomon követni a műalkotásokat és tárgyakat a digitális világban. NFT bármilyen digitális adatból készülhet, legyen az kép, videó, zene, játék vagy bármilyen szöveg. Az NFT segít ezeket az adatokat egyedivé és reprodukálhatatlanná tenni. Az NFT-k néhány alkalmazási területe a művészet, a játékok, a zene, az ingatlan, az ellátási láncok és az üzleti élet. Ez csupán néhány példa, de a fentiekből is látható, hogy az NFT hihetetlenül hasznos technológia, amely a korábbiaknál hatékonyabban teszi lehetővé a tulajdonjog és a származás kezelését. Az NFT-k megváltoztatják a kriptográfiai paradigmát azáltal, hogy minden tokent egyedivé és pótolhatatlanná tesznek, így lehetetlenné válik, hogy egy pótolhatatlan token egyenértékű legyen egy másikkal. Ezek az eszközök digitális megjelenítései, és digitális útlevelekhez hasonlították őket, mivel minden token egyedi, át nem ruházható identitást hordoz, amely megkülönbözteti a többi tokentől. Bővíthetők, ami azt jelenti, hogy egy NFT-t egy másikkal kombinálva egy harmadik, egyedi NFT „tenyészthető”.

A bitcoinhoz hasonlóan az NFT-k is tartalmazzák a tulajdonosi adatokat, ami megkönnyíti az azonosítást és a tokentulajdonosok közötti átruházást. A tulajdonosok az eszközhöz kapcsolódó metaadatokat vagy jellemzőket is hozzáadhatnak az NFT-khez. Például a kávébabot jelölő tokenek fair trade minősítést kaphatnak. Vagy a művészek saját aláírásukkal láthatják el digitális alkotásaikat a metaadatokban.

I.2.3 Miért fontosak a nem helyettesíthető tokenek?

A nem helyettesíthető tokenek a kriptovaluta viszonylag egyszerű koncepciójának továbbfejlődését jelentik. A modern pénzügyi rendszerek kifinomult kereskedési és hitelezési rendszerekből állnak a legkülönfélébb eszköztípusok – az ingatlanoktól a hitelszerződéseken át a műalkotásokig – vonatkozásában.

Azáltal, hogy lehetővé teszik a fizikai eszközök digitális megjelenítését, az NFT-k előrelépést jelentenek az infrastruktúra újraalkotásában. Kétségtelen, hogy a fizikai tárgyak digitális megjelenítésének gondolata nem új, ahogy az egyedi azonosítás sem. Amikor azonban ezeket a koncepciókat az okosszerződések szabotázsbiztos blokkláncának előnyeivel ötvözik, a változások erőteljes hordozójává válnak.

A piaci hatékonyság talán az NFT-k legnyilvánvalóbb előnye. A fizikai eszközök digitalizálása egyszerűsíti a folyamatokat, és kiiktatja a közvetítőket. A blokkláncon digitális vagy fizikai műveket megjelenítő NFT-k szükségtelenné teszik az ügynököket, és lehetővé teszik, hogy a felhasználók közvetlenül lépjenek kapcsolatba az ügyfelekkel, a művészek a közönséggel, az eladó a vevővel.

Az NFT-k legizgalmasabb lehetősége új piacok és új befektetési formák létrehozásában rejlik.

Képzeljünk el egy több részre osztott ingatlant, amelynek minden része eltérő adottságokkal és jellemzőkkel bír. Az egyik rész egy strand mellett lehet, a másik egy szórakoztató komplexum, a harmadik pedig egy lakóövezet. Jellemzőitől függően minden telekrész egyedi, eltérő árú, és egy-egy NFT jeleníti meg.

Az ingatlanügyletek bonyolultak és bürokratikusak, és egyszerűsíthetők, ha az egyes nem helyettesíthető tokenekbe belefoglalják a releváns metaadatokat. A Decentraland, az Ethereum blokkláncán működő virtuálisvalóság-platform már meg is valósított egy ilyen koncepciót. Ahogy az NFT-k egyre kifinomultabbá válnak, és beépülnek a pénzügyi infrastruktúrába, megvalósíthatóvá válik a tokenizált, a fizikai világban értékükben és elhelyezkedésükben eltérő földterület-részek koncepciója. Az NFT-trust ingatlanpiaci hasznosítását később, külön fejezetben tárgyalom.

I.2.4 Mi a blokklánc-technológia, és mire használható?

A blokklánc fogalma talán bonyolultnak hangzik, az alapkoncepció azonban valójában meglehetősen egyszerű. A blokklánc egyfajta adatbázis. A blokklánc megértéséhez segít, ha tisztában vagyunk azzal, mi is valójában az adatbázis. Az adatbázis elektronikusan, számítógépes rendszerben tárolt információk gyűjteménye. Az adatbázisokban található információkat vagy adatokat általában táblázatos formában rendezik, hogy megkönnyítsék a konkrét információk keresését és szűrését.

Ha az elmúlt tíz évben követte a banki, befektetési vagy kriptovalutás híreket, valószínűleg hallotta már a „blokklánc” kifejezést, amely a bitcoinhálózat mögött álló technológia. A blokklánc az adatbázisok egy sajátos típusa. Abban különbözik egy hagyományos adatbázistól, ahogyan az információkat tárolja. A blokkláncok blokkokban tárolják az adatokat, majd ezeket összekapcsolják.

Amint új adat érkezik, az egy új blokkba kerül. Amikor a blokk megtelt adatokkal, hozzáláncolódik az előző blokkhoz, így az adatok időrendi sorrendbe kerülnek.

A blokkláncon különféle típusú információk tárolhatók, a leggyakoribb felhasználás azonban eddig a tranzakciós főkönyvként való alkalmazás volt. A bitcoin esetében a blokkláncot decentralizált módon használják, így egyetlen személy vagy csoport sem gyakorol felette ellenőrzést – az ellenőrzés valamennyi felhasználónál marad.

I.2.5 Okosszerződések

Az okosszerződés olyan, a blokkláncba ágyazható számítógépes kód, amely egy szerződéses megállapodás elősegítésére, ellenőrzésére vagy megtárgyalására szolgál. Az okosszerződések a felhasználók által elfogadott feltételek mellett működnek. Ha ezek a feltételek teljesülnek, a megállapodás rendelkezései automatikusan végrehajtódnak.

Az okosszerződés önvégrehajtó szerződés, amelyben a vevő és az eladó közötti megállapodás feltételeit közvetlenül kódsorokba írják. A kód és az általa tartalmazott megállapodások egy elosztott, decentralizált blokklánchálózaton léteznek.

A végrehajtást a kód irányítja, a tranzakciók pedig nyomon követhetők és visszafordíthatatlanok. Az okosszerződések lehetővé teszik, hogy megbízható tranzakciók és megállapodások jöjjenek létre különböző, anonim felek között, központi hatóság, jogrendszer vagy külső végrehajtási mechanizmus nélkül.

Bár a blokklánc-technológiára elsősorban a bitcoin alapjaként gondolunk, mára messze túlnőtt a virtuális valuta alapjain. Elmondható, hogy az okosszerződések olyan számítógépes tranzakciós protokollok¹¹, amelyek egy szerződés feltételeit valósítják meg. Az elektronikus tranzakciós módszerek:

„Ezek az új értékpapírok (például kötvények) új értékpapírok és a legkülönfélébb származtatott termékek (opciók és határidős ügyletek) kombinálásával jönnek létre. A kifizetések igen összetett lejárati struktúrái ma már szabványosított szerződésekbe foglalhatók, és alacsony tranzakciós költségek mellett forgalmazhatók, köszönhetően e bonyolult lejárati struktúrák számítógépes elemzésének.”

Egyszerűen megfogalmazva ez az összetett feltételekkel rendelkező származtatott termékek értékesítésére utalt. Szabo e cikkben megfogalmazott előrejelzései megelőzték a blokklánc-technológiát, hiszen Szabo 1994-ben írta ezeket a sorokat, csaknem 15 évvel a blokklánc-technológia megjelenése előtt.

I.2.6 Az NFT-k jelenlegi szabályozása

Az NFT-k páneurópai szintű szabályozása még nem alakult ki. A MiCA-rendelet¹² is kizárólag az eszközalapú tokenekkel foglalkozik, az eszközöket megtestesítő NFT-kkel azonban még nem. Az Investopedia szerint a nem helyettesíthető tokenek blokkláncon keresztül tokenizált eszközök. Egyedi azonosító kódokat és metaadatokat rendelnek hozzájuk, amelyek megkülönböztetik őket más tokenektől.

Az NFT-piactér NFT-k vételére és eladására szolgáló digitális platform. Ezek a platformok lehetővé teszik, hogy az emberek tárolják és bemutassák NFT-iket, valamint kriptovalutáért vagy pénzért eladják azokat másoknak. Egyes NFT-piacterek azt is lehetővé teszik, hogy a felhasználók magán a platformon hozzák létre (mintolják) NFT-iket.

Díj ellenében az NFT-piactér jellemzően lebonyolítja az NFT egyik féltől a másikhoz történő átruházását. Minden NFT-piactér saját működési rendszerrel rendelkezik. Az elérhető NFT-k típusai, a díjak, a fizetési lehetőségek, az engedélyezett blokkláncok és az egyéb szabályok attól függnek, melyik piacteret használjuk¹³.

Legnépszerűbb kereskedési platformjuk az Opensea weboldal¹⁴, ahol számtalan metamaskon keresztül feldolgozott NFT-k – úgynevezett „minták” – cserélhetők. Az első NFT-t állítólag 2014-ben hozta létre egy Kevin McKoy nevű felhasználó, népszerűsége azonban 2019-ben kezdődött. Az említésre érdemes kereskedési hálózatok között van a Rarible az Ethereummal, a Tezos, a Polygon és az Immutable X, amelyek változó hálózati díjak mellett továbbítják az NFT-ket a kriptotárcák között. Az NFT-kereskedelem volumene 2021-ben eléri a 17,6 milliárd eurót. Az NFT-k szabályozása ennek ellenére még várat magára. Annak ellenére, hogy közel 450 milliós népességével a világ egyik leggazdagabb egységes piaca, az EU nem rendelkezik a kriptoeszközökre vonatkozó harmonizált szabályozási kerettel. Uniós szintű közös megközelítés hiányában az egyes tagállamok saját utakat keresnek e fejlődő ágazat szabályozására.¹⁵ Az, hogy az EU-ban az egyes országok külön-külön próbálják szabályozni az NFT-ket, több mint tréfa, hiszen az NFT-knek sem nemzeti, sem páneurópai szinten nincs szabályozása – még fogalmi szinten sem. A MiCA-rendelet is inkább a kriptokereskedési platformokat, a kriptovaluták kibocsátóit, kereskedőit és az eszközalapú tokeneket szabályozza. Hozzá kell tenni, hogy még páneurópai szinten is nehéz a 27 tagállam számára pontosan megállapítani, mi a különbség, illetve az azonosság a virtuális eszközök, a digitális eszközök és a kriptoeszközök között, nem is beszélve az e kategóriákon belüli alkategóriákról – például az NFT-kről.

Angol nyelven: ECQ Blog. A cikk a szerző szakmai álláspontját tükrözi, nem minősül egyedi jogi vagy adótanácsnak.